Folyamatos figyelem

Ne add vissza a hallókészüléket csak emiatt!

Forrás: iStock

A halláshoz vezető út nem mindig könnyű. Rá kell szánnunk magunkat az audiológiai vizsgálat elvégzésére. Meg kell szokni az új hallókészüléket, az ismeretlennek tűnő hangokat, és egy sor olyan kérdésre kell válaszolnunk, amire nem tudjuk a biztos választ. Több nehézséggel is szembesülhetünk, ami esetleg feladásra késztethet bennünket, ám szerencsére nem kell egyedül megküzdenünk ezekkel.

Nem véletlen, hogy az Auditus Halláspontoknál fő elvünk a személyre szabott hallásgondozás, ezzel ugyanis nagy hangsúlyt fektetnek a munkatársaink arra, hogy a hozzánk érkező ügyfél már a kezdetektől   értékes és hasznos segítséget kapjon. Velük maradnak az első audiológiai vizsgálat után is, és nem engedik el a kezüket azután sem, ha már elégedetten távoztak új hallókészülékükkel. Egészen addig figyelemmel követjük ügyfeleinket, amíg szükségük van rá.

Mit is jelent ez?

Az Auditus Halláspontok munkatársai számára fontos, hogy ne hallókészüléket értékesítsenek, hanem hallásgondozói kapcsolatot építsenek ki ügyfeleikkel. Ez egy bizalmi kapcsolat, amit az emberi hozzáállás, a szakértelem és a szakmai elhivatottság alapoz meg és ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megtaláljuk ügyfeleink számára a legmegfelelőbb hallókészüléket, és hogy át tudjuk segíteni őket a nehézségeken a hallásuk újra megtalálásához vezető úton.

A hallásvesztés megelőzéseinek lehetőségei

Forrás: www.stock.adobe.com

Milyen nehézségekre számíthatunk?

Már az sem könnyű döntés, hogy bejelentkezzünk audiológiai vizsgálatra, hát még az, hogy eldöntsük, rendszeresen hordani fogunk egy hallókészüléket, amit korábban nem kellett viselnünk. Egy hallókészüléket meg kell szoknunk. Az idegen érzést, hogy van valami a fülünkben, azt, hogy a hangzás nem pontosan olyan, amilyenre emlékeztünk.

A hallásgondozóink a hallásvizsgálat után folyamatosan tanácsokkal segítenek arra vonatkozóan, hogy hogyan válasszuk ki több hallókészülék közül a számunkra legmegfelelőbbet. Felkészítenek a másféle hangzásvilágra, elmagyarázzák, miért úgy érzékeljük a hangokat, ahogyan, és hogy ezek a hangok hogyan változhatnak majd a beállítások során.

Támpontokat adnak ahhoz, hogy próbahordás során mire figyeljünk, milyen észrevetételeket jegyzeteljünk le, hogy a hallókészülék beállításai tökéletessé válhassanak számunkra. Megerősítést adnak abban, hogy legyünk vele őszinték, mert csak így tudnak segíteni abban, hogy minél előbb, minél kevesebb zökkenővel jussunk el a számunkra megálmodott hallásélményhez.

2019 nektek a hallás éve volt

Forrás: stock.adobe.com

A hallásgondozóval való őszinte és együttműködő kapcsolat a legnagyobb érték, amit kaphatunk egy jól működő halláspontban. Az Auditus Halláspontok munkatársai kivétel nélkül erre törekszenek.

Értékesítés után is folyamatos figyelemmel kísérünk mindenkit!

Nem engedik el a kezünket a hallókészülék megvásárlása után sem. Ellenkezőleg! Ekkor veszi az utógondozás időszaka a  kezdetét. Bármikor visszamehetünk változtatni, tovább finomítani a hallókészülék beállításait, és segítséget kaphatunk bármilyen karbantartási probléma esetén, legyen az a fülilleszték cseréje, vagy a hallókészülék esetleges működési zavarának elhárítása.

Amit érdemes megkérdezni

Forrás: www.audiotek.es

Segítünk a hallókészülék tisztításának alapjainak elsajátításában, illetve annak megismerésében, hogyan őrizhetjük meg hallókészülékünk ép állapotát hosszú távon. A pozitív visszajelzések alapján ennek az ügyfélközpontú hozzáállásunknak köszönhető, hogy ilyen magas szintű elégedettségnek és hűségnek örvendhetünk ügyfeleink részéről.