Jelek és tünetek
Ahogyan az ősz hajszálak sem azonnal borítják be a fejünket, úgy legtöbb esetben a hallásunk sem egyik pillanatról a másikra romlik le jelentős mértékben. A halláskárosodás tünetei általában lassan, észrevétlenül alakulnak ki, ami miatt gyakran sajnos túl későn vesszük észre, hogy hallásunk veszélyben van.
Míg a gyarapodó ősz hajszálak szemmel könnyen felismerhetően utalnak a közelgő őszülésre, a halláscsökkenés jelei nem annyira észrevehetőek. Sokszor csak utólag jövünk rá, melyek is voltak azok a bizonyos figyelmeztető jelek. Pedig a korai felismerés sokat nyom a latban, hogy hallásunk ne romoljon jelentős mértékben, és könnyebben visszanyerjük régi, elveszettnek tűnt hangjainkat. Itt van, mire érdemes felkapni a fejünket:
A gyermekek hangjai eltünedeznek.
A korral járó halláscsökkenés először azokat a szőrsejteket támadja meg, amelyek a magas hangok továbbításáért felelősek. Ezért lehet, hogy a magasabb hangú nőket, gyerekeket nehezebben értjük meg, mert hangjukat jóval halkabbnak, tompábbnak érzékeljük, mint azokét, akik mélyebb hangon beszélnek.
Ez a többi magas hangra is igaz, fogjunk gyanút, ha túl régen hallottunk madárcsicsergést, tücsökciripelést, vagy kevésbé élvezzük a magas hangon szóló hangszerek játékát. Akkor bizony, nem a madarak rekedtek be, és nem a tücskök vándoroltak el a közelünkből, hanem a mi hallásunk kezdett elfáradni.
Forrás: www.stock.adobe.com
Zajos helyeken nehezebben boldogulunk.
A bevásárlóközpontokban, éttermekben, szórakozóhelyeken sok a háttérzaj, mindig szól valamilyen zene, mások is beszélgetnek. Ha ebben a környezetben nehezebben boldogulunk kommunikációs helyzetben, az is a halláscsökkenés jele.
A jelenség mögött szintén a magas hangok nehéz érthetősége áll. A háttérzaj – zene, beszéd – mélyebb hangintenzitással szól, ám a beszéd mássalhangzói magas hangok, amelyeket nem, vagy alig hallunk. Így a háttérzajt sokkal jobban halljuk, ami a beszédértés rovására megy.
Forrás: www.gettyimages.com
Kimerültek vagyunk társas összejövetelek után.
Ha nem hallunk mindent a beszédből, agyunk kétségbeesetten kompenzálni kezd, hogy kitöltse a hiányosságokat, és megértse, mit mondanak nekünk. Ez nagy koncentrációt és figyelmet igényel, különösen akkor, ha egynél több emberrel beszélgetünk.
Ezek az erőfeszítések lefárasztanak bennünket, és a társas összejövetelek után gyakran érezhetjük fáradtan magunkat, ami nem ritkán akár alvásigény megnövekedésévél is együtt jár.
Jobban figyelünk mások szájára, mint a szemkontaktusra.
Az emberi agy bámulatos. Ha érzi, hogy az egyik érzékszervére nem tud elég jól támaszkodni, mert nem működik jól, akkor azt egy másik érzékszervvel igyekszik kompenzálni. Hallásunk kiesésekor a szemünkre hárul az a feladat, hogy a kiesett információk egy részét valahogyan kipótolja.
Jó hallás esetén a beszélgetések során felvesszük a szemkontaktust másokkal, ám ha nem értjük jól, mit mond a másik, egy idő után tudattalanul is beszélgetőpartnerünk szájára kezdünk figyelni. Onnan próbáljuk megszerezni a kimaradó hangokat, hátha „látni” fogjuk, mit mondott a másik.
Sok hallássérült támaszkodik a szájról olvasásra, ahol a szájmozgás alapján ismeri fel az egyes hangokat. Így, ha azt vesszük észre, hogy egyre többet nézzük az emberek száját, gyanakodhatunk arra, hogy hallásunk egyedül már nem tud megbirkózni a beszéd megértésével.
A hangok eltompulnak.
A hangok elhalkulhatnak olyan banális okok miatt is, mint hogy a hallójáratunk eltömődik fülzsírral, vagy megfázunk. Ám, ha meggyőződtünk róla, hogy a fülünk tiszta, és betegek sem vagyunk, az lehet a korral járó halláskárosodás tünete.
A környezetünk aggodalmaskodik.
A halláscsökkenés jelei többnyire először nem bennünket, hanem a környezetünket bosszantja jobban:
Forrás: www.gettyimages.com
Mi ezeket nem vesszük észre, környezetünk azonban annál inkább, és ennek valamilyen formában hangot is ad. Ilyenkor tegyük félre rossz érzésünket, és gondolkodjunk el azon, hogy lehetséges, a hallásunk hagy bennünket cserben.