Lehet még jobb a hallás! – fogadd meg, hogy így teszel tudatosan a jobb hallásélményedért!

Már 2020 elejét tapossuk, így itt az ideje annak is, hogy új lapot nyissunk az élet egyes területein. Miért ne tennél így te is a hallásodért? Nyiss egy új fejezetet annak érdekében, hogy a hallókészülékeddel jobban hallj! Mondjuk, hogyan érdemes nekikezdened!

Sokan megelégednek azzal a hallókészülék vásárlása után, hogy megvan az új hallásjavító eszközük, azt az audiológusuk beállította, kaptak egy hallásélményt és egyfajta beszédértést, amivel együtt kell élniük életük végéig. De az igazság az, hogy nem kell ennyivel megelégedned.

A hallásélmény csak pillanatnyi dolog és változtatható.

A technológia ugyanis folyamatosan változik, és egy kis beállítás változtatással, hallókészülék váltással vagy kiegészítő eszközzel jelentősen változhat a hallásélményünk – pozitívabb irányba.

Tehát, amikor megkapod a hallókészülékeidet, ne dőlj hátra, ne ülj ölbe tett kézzel, hanem mindig legyél résen, járj nyitott szemmel, hogy időben észrevedd, hogy tehetsz valamit azért, hogy a hallás, amivel pillanatnyilag élsz, még jobb legyen! Három dolgot kell megfogadnod ennek érdekében.

#1 ,,Mindig utánanézek, hogy mik a technológiai újítások.”

A hallókészülék technológia ma már legalább olyan szinten követi a trendeket, mint egy okostelefon, és ez nemcsak azt jelenti, hogy egyre nagyobb erősítésre képesek az újabb hallókészülék modellek, miközben csökken a méretük, hanem sok más forradalmi funkciót is kínálnak:

Lehet még jobb a hallás! - tennivalók a jobb hallásélményért!

Forrás: Unsplash

  • vezeték nélküli kapcsolódás más okoseszközökhöz,
  • hallókészülék irányítása okostelefonról,
  • hallókészülék keresése annak elvesztése esetén,
  • új lehetőségek a beállítások terén (például egy adott helyszínhez rendelhetsz egy beállítást)
  • újfajta hangfeldolgozás,
  • bővülő dizájn választék,
  • egyre jobb ütés-por-és vízállóság,
  • zajszűrés, hogy háttérzajban érthetőbb legyen a beszéd.

És ez csak néhány a sok közül. Ma már egyre jobban törekednek a gyártók arra, hogy a hallókészülék legyen az új okostelefon: mindenki megtalálja a saját ízlésének és technológiai elvárásainak megfelelőt.

Éppen ezért, fogadd meg, hogy akárcsak amikor figyeled, hogy milyen változás történik a világon a kultúrában, a telefon vagy autógyártásban, úgy kövesd figyelemmel azt is, hogy a hallókészülék piac milyen újításokkal áll elő, és próbáld is ki azokat a próbahordások alatt!

Így fogod tudni megtalálni azt a hallókészüléket, amelyik jobbá tudja tenni a hallásélményedet!

#2 ,,Spórolok a hallókészülékemre!”

Hat évente jár le a TB támogatott hallókészülékek kihordási ideje. Ekkor lehet új hallókészüléket választani a támogatott hallókészülékek listájáról. Ám a támogatott készülékek között is vannak árbeli különbségek, ahogyan a listán kívül is elérhetőek még újabb hallásjavító eszközök.

Lehet még jobb a hallás! - tennivalók a jobb hallásélményért!

Forrás: Unsplash

A hallásunk egy olyan dolog, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy jó munkahelyet találjunk, jó szociális kapcsolatokat építsünk ki, és boldog életet alakíthassunk ki magunk körül. Éppen ezért meg kellene előzni azt, hogy amikor lejár a kihordási idő, ne engedhesd meg magadnak azt a hallókészüléket, amelyik ténylegesen jobb hallásélményhez juttat téged.

Éppen ezért, ahogyan a ház, egy új tévé vagy laptop, esetleg okostelefon vásárlása előtt, úgy a hallókészülék vásárlása előtt is dolgozz ki egy költségvetési tervezetet!

Hat éved van összespórolni egy nagyobb összeget a jövendőbeli új hallókészülékedre. Nézd meg, milyen árban van egy mostani csúcstechnológiájú hallókészülék, és tervezd meg a spórolás egyes lépéseit, hogy amikor az új készüléket kell kiválasztanod, azt a szíved szerint tehesd!

#3 ,,Élek a technológia adta lehetőségekkel!”

Ma már nem csupán a hallókészülék az, ami változtathat a hallásélményeden. Számtalan kiegészítő technológia létezik már, ami még magasabb szintre emeli a hallásodat, és megoldja azokat a nehézségeket, amelyeket a hallókészülék már nem tud megoldani.

A vezeték nélküli technológia, az adó-vevő, az FM rendszerek mind hozzásegítenek ahhoz, hogy:

Lehet még jobb a hallás! - tennivalók a jobb hallásélményért!

Forrás: Unsplash

  • leküzdd a háttérzaj okozta nehézségeket,
  • jobb legyen a beszédértésed,
  • fókuszáltan tudj egy hangforrást élesen hallani,
  • könnyebben tudj telefonálni,
  • és társas helyzetekben beszélgetni.

Fogadd meg, hogy legalább kipróbálod ezeket az eszközöket, hogy adnak-e neked segítséget az egyes helyzetekben. Itt bővebben is olvashatsz arról, miképpen tudod kihasználni az egyes technológiákat, így könnyebben át tudod gondolni, hogy melyik eszközre, melyik helyzetben lehet szükséged.

Ha bármilyen kérdésed van a jövő hallókészülékes technológiáit illetően, akkor jelentkezz be hozzánk egy ingyenes hallásvizsgálatra! A hallásmérés után megmutatjuk, milyen hallókészülékek megfelelőek számodra, és helyben ki is próbálhatod kommunikációs kiegészítő eszközeinket is!

Időpontot foglalok!