Dobd el a fülpiszkálót! – így tisztítsd helyesen a füleidet

,,Tiszta a füled?” – kérdezték még a szüleink, és jaj volt nekünk, ha nem mostuk meg rendesen, és olykor a szülők is a hónuk alá csapták a fejünket, és fülpiszkálót ragadtak, hogy kipucolják a fülünket rendesen. Talán ezért, talán csak mert jól esik, felnőtt korunkra rászoktunk mi is a fülpiszkálózásra.

Okot mindig találunk rá. Csak mert jól esne, vagy úgy érezzük, víz került bele, esetleg megszokott rutin is lehet hajmosás után, ha úgy érezzük, nem tudjuk szimplán fejrázással eltávolítani belőle a kósza vízcseppeket. Ilyenkor rögtön fülpiszkáló után nyúlunk.

Pedig amennyire kardoskodtak a gyerekkorunkban a rendszeres fültisztítás mellett, pont annyira ellenzik ma a fül-orr-gégész szakorvosok a fülpiszkáló használatát.

Káros, egészségtelen és felesleges eszköznek tartják, ami semmi másra nem jó, csak arra, hogy sminkelés közben kijavítsuk vele a túlfutott kontúrvonalakat.

Dobd el a fülpiszkaló! - így tisztítsd helyesen a füleidet

Forrás: Pexels

A fülnek megvan a maga öntisztító mechanizmusa

A hallójáratban lévő mirigyek fülviaszt termelnek, amiben összegyűlnek a levált hámsejtek, és beletapad a külvilágból besodródó por és szennyeződés. A hámsejtvándorlás miatt a fülzsír magától távozik a kijárat felé, így nemcsak eltávolítja a szennyeződést a hallójáratunkból, hanem zsírozza is azt, amivel természetes védőréteget képez a hallójárat érzékeny bőrén.

Éppen ezért tévhit, hogy minden nap tisztogatni kell a fülünket, mert különben piszkos lesz.

Aki fülpiszkálót használ, éppen hogy beleavatkozik a fül természetes öntisztuló folyamatába.

A fülpiszkálóval ugyanis valójában visszatoljuk a kifelé igyekvő fülviaszt, és úgynevezett zsírdugókat képzünk a fülünkben, ami akár a hallásunk eltompulásához vezethet. A zsírdugót pedig csak orvosi segítséggel – a fül kimosásával – tudjuk eltávolítani.

Egyéb veszélyeket is okozhat a fülpiszkáló

  • Mikrosérüléseket okozhat a hallójáratban a bőr felszínén, ami a fül betegségéhez vezethet.
  • Eltávolítjuk vele a védő zsírréteget, ezáltal pedig kiszárítjuk a fülünket, ami szintén gyulladáshoz vezethet.
  • A fülpiszkáló nem egy steril eszköz, így kórokozókat juttathatunk be a fülünkbe.
  • Nehéz kiismerni a hallójáratunkat úgy, hogy nem látjuk, merre járunk benne a fülpiszkálóval, így könnyen megnyomhatjuk, és akár a dobhártyát is megsérthetjük.

Hosszú távon a mindennapos fültisztítás a fülpiszkálóval a külső hallójárat idült gyulladásához vezethet.

Hogyan tisztítsuk akkor a fülünket helyesen?

Mivel a fülünknek megvan a saját öntisztuló mechanizmusa, nem szükséges a napi tisztítása. Elég, ha hajmosás után szárazra töröljük a fülkagylót és a környékét, de a hallójáratba semmiképpen ne nyúljunk! Mindennapi fürdésnél is bőven elég, ha az ujjunkkal benedvesítjük a fülkagylónkat a hallójárat bejáratáig, utána pedig szárazra töröljük a törölközőnk csücskével.

Dobd el a fülpiszkaló! - így tisztítsd helyesen a füleidet

Forrás: Pexels

Akkor lehet szükség arra, hogy tisztítsuk a fülünket, ha az átlagnál jobban zsírosodik a fülünk, vagy ha túl keskeny hallójárattal rendelkezünk, ami miatt nem tud önmagától távozni a fülzsír.

Ám ekkor se a fülpiszkálót részesítsük előnyben, inkább használjunk paraffin olajat, ami a fülünkbe cseppentve elősegíti a fülzsír távozását, vagy vásároljunk a gyógyszertárban fültisztításra ajánlott sprayt.

Fontos a hallókészüléket is tisztán tartani!

Hallókészülék viselése esetén is a fenti elveket fontos szem előtt tartani, csak emellett a hallókészülék tisztítására is oda kell figyelni.

Mivel az illeszték a nap nagy részében a fülünkben van, gyakran érintkezik fülzsírral, emiatt pedig érthető módon naponta tisztítani kell. Mivel éjjelente kivesszük, ügyelnünk kell arra is, hogy – akárcsak a fülpiszkálóval – ne vigyünk kórokozókat a hallójáratunkba, amikor reggel visszatesszük.

A helyes hallókészülék tisztításról már írtunk nektek itt, az ehhez szükséges eszközöket pedig beszerezhetitek Halláspontjainkban. Foglaljatok ingyenes hallásvizsgálatra időpontot hozzánk most!