A presbyacusis, azaz időskori halláscsökkenés – így ismerheted fel a jeleket!

Amikor audiológushoz mész, és a hallásvizsgálat után a kezedbe adják az audiogramot, lehet, hogy kibetűzheted rajta azt a szót, hogy “presbyacusis”. Ijesztőnek tűnhet ez az idegen szó, de aggodalomra nincs ok, ez nem egy ritka betegség, csupán a korral járó hallásvesztésre utal, ami neked is van. Lehet, hogy az audiológusodnak nincs ideje pontosan elmagyarázni, hogy miről is van szó, de mi most megtesszük helyette is!

A kezedbe adott papíron valószínűleg ehhez hasonló ábrát látsz majd, ami egyébként a presbyacusis tipikus audiogramja:

Ez a kép jól rámutat az időskori halláscsökkenés főbb jellegzetességeire:

A presbyacusis, azaz időskori halláscsökkenés – így ismerheted fel a jeleket!

Forrás: researchgate.net

Mivel általában mindkét fület ugyanannyira érinti, ezért a két fül hallásgörbéje egyformán fut, és ugyanazokat, többnyire a magas frekvenciákat érinti.

A presbyacusis a kor előrehaladtával fokozatosan alakul ki. A folyamat kezdete és mértéke egyénenként eltérő, sok múlik a genetikánkon és az életvitelünkön, de elmondható, hogy már a korai felnőttkorban észrevétlenül megtörténik, majd az évek múltával okoz egyre nagyobb problémákat.

Valószínűleg nehezen vetted észre, hogy nem hallasz jól

Nincsen ebben semmi meglepő, hiszen éppen a fokozatossága miatt nehéz időben észrevenni, hogy nem hallasz olyan jól, mint régebben. Agyunk ugyanis alkalmazkodik a lassan változó hallásélményünkhöz és azt tekinti alapállapotnak, természetesnek.

Ha észleljük is, akkor sem azt, hogy rosszabbul hallunk, hanem annak következményei teszik egyre nehezebbé a hétköznapokat.

Egy idő után ugyanis a hallásunk annyira gyenge lesz, hogy beszédértési problémákkal küszködhetünk. Egyre gyakoribbá válnak a félrehallások, háttérzajban nehezebbé válik a kommunikáció, a telefonálás egyre nagyobb bosszúságot okoz. Ismerős?

Valószínűleg te is inkább a frusztrációt és a meg nem értettséget élted meg, és nem értetted teljesen, hogy miért ingadozik ennyire a hangulatod.

A családtagoknak tűnik fel előbb

A családtagok rendszerint jóval előbb gyanút fognak, hogy nincs rendben valami a hallásoddal. Lehet, hogy téged is ők vettek rá, hogy elmenj egy hallásvizsgálatra, ugyanis észrevették azt, amit te nem:

  • hangosabban hallgattad a tévét és a zenét,
  • a beszéded megváltozott: motyogni vagy kiabálni kezdtél,
  • sokszor nem válaszoltál a neked feltett kérdésekre,
  • nem hallottál meg olyan hangokat, amiket meg kellett volna hallanod.

Jellemzően ezek a leggyakoribb jelek, amikre a családtagok felkapják a fejüket. Nincs is mindig könnyű dolguk a szembesítés során, hiszen nehéz befogadtatni egy olyan tényt a szeretteikkel – például veled -, amit ők nem tapasztalnak meg első kézből.

De az egy jó kezdet, ha már túl is estél egy hallásvizsgálaton, meglepődnél, hányan nem jutnak el idáig sem. Biztosan felvetődött most benned az a kérdés, hogy te hogyan jutottál idáig, hogyan romlott le ennyire a hallásod.

Miért alakul ki az időskori halláscsökkenés?

A presbyacusis, ahogyan a nevében is benne van, természetes velejárója lehet a kornak. Egész egyszerűen azért, mert a test az évtizedek alatt elhasználódk, és nincs ez másképpen a füleddel sem:

  • rugalmatlanabbá válnak a középfül ízületei,
  • merevebbé válik a dobhártya,
  • az izmok lassabban működnek,
  • csökken a szőrsejtek száma,
  • öregszik a központi idegrendszer és a hallókéreg,
  • csökken a fül területének vérellátása.

Persze, ezek mögött jól felismerhető folyamatok és okok húzódnak meg, amelyek az évtizedek alatt elősegítik a fülünk működési zavarait.

A szőrsejtek pusztulása például egy folyamatos, fokozatos terhelés következménye, ami már egészen korán, a tinédzserkorunkban elkezdődik.

A presbyacusis, azaz időskori halláscsökkenés – így ismerheted fel a jeleket!

Forrás: unsplash

A hangos zenehallgatás, a koncertek látogatása és az egyre zajosabbá váló hétköznapok megteszik a hatásukat: a szőrsejtek erőteljes ingernek vannak kitéve, amiből időről időre képesek regenerálódni, ám élettartamuk véges. Ezt úgy érzékelheted, hogy egy-egy hangos esemény után a zúg a füled, ám ez napok múlva elmúlik. Ilyenkor mindig károsodik egy kicsit a fülünk.

Az élettel járó betegségek is hozzásegítenek a halláscsökkenéshez

Nem lehet elkerülni, hogy testünk előbb vagy utóbb ne találkozzon a korral járó megbetegedésekkel. A vérnyomásproblémák, a szív- és érrendszeri megbetegedések is ilyenek.

Márpedig fülünk megfelelő keringése fontos ahhoz, hogy megfelelően tudja biztosítani számunkra a megfelelő hallásélményt. A véráramlásban oda jutó bőséges oxigén és tápanyagok ugyanis a hallás kenőolajának számítanak.

A megjelenő betegségeket pedig kezelni is kell, ám a gyógyszerek is károsítják sejtjeink hatékony működését, így testünk működési folyamatai lelassulnak.

Nem szabad legyinteni az időskori halláscsökkenésre!

Lehet, hogy most a legszívesebben a fiók mélyére süllyesztenéd az audiogramodat, és legyintenél, mondván, hogy “elég jól hallok így is”, de érdemes inkább a megoldáskeresésre koncentrálnod.

A kezeletlen halláscsökkenés ugyanis komoly életminőség romláshoz vezet:

  • egyre nehezebbé válik a kommunikáció a környezeteddel,
  • meglazulnak a társas kapcsolataid,
  • komolyabb kihívást jelenthetnek az egyszerűbb hétköznapi feladatok,
  • belassul a memória, dekoncentrálttá válhatsz,
  • veszélybe kerülhet a munkahelyed és a megélhetésed,
  • elszigetelődhetsz és elmagányosodhatsz,
  • mindezek pedig depresszióhoz, korai demenciához és Alzheimer-kórhoz vezethet.
A presbyacusis, azaz időskori halláscsökkenés – így ismerheted fel a jeleket!

Forrás: unsplash

Egy jó hallókészülékkel megelőzheted ezeket!

Lehet, hogy most nem tudod elképzelni, hogy hallókészüléket viselj, pedig a hallásvizsgálat után megfelelően beállított hallókészülékkel visszakaphatod a régi életedet és régi önmagadat is! A mai hallókészülékek diszkréten megbújnak a füledben, szinte észrevehetetlenek, emellett pedig búcsút mondhatsz velük a frusztrációtól és az érthetetlen beszédtől!

Beszélgess mindenkivel úgy, mint régen, telefonálj, járj színházba, és valósítsd meg a terveidet korlátok és félelmek nélkül! Egy jó hallókészülékkel ez egy elérhető álom lesz!

Ha még nem voltál hallásvizsgálaton, és szeretnéd leellenőrizni, hogy van-e okod aggodalomra, akkor jelentkezz be bátran bármelyik halláspontunkba, ahol ingyenesen megvizsgáljuk a hallásodat! Mi nemcsak megmérjük a hallásodat, hanem segítünk megtalálni a számodra megfelelő hallókészüléket is, amivel újra visszanyerheted régi hallásodat!

Időpontot foglalok!